Egy hosszabb szünet után jöjjön megint egy ki utazós csemege.
Volt szerencsém két hónapot Spanyolországban Alicantén élni. Ez idő alatt alaposabban megismertem a várost, a tengerpartokat, a strandokat, a borokat, a csajokat és persze a látnivalókat. Az ott töltött idő alatt egy kellemes fotó- és élményanyag jött össze, nem csak Alicantéból.
Július végén érkeztem meg Spanyolországba. A landoláskor, este fél tízkor harmincnyolc fok és nyolcvannégy százalékos páratartalom fogadott. Fullasztóan nehéz levegő, és ez nem is változott szeptember közepéig szinte semmit.
Amit elsőre megtanultam odakint, ha az ember nem talál valamiben logikát, akkor az nem azt jelenti, hogy nincs is. Valószínűleg úgy a legpraktikusabb vagy legegyszerűbb az ügy, ezért csinálják úgy. De legalábbis biztos úgy a legkényelmesebb. Ennek okán kb. tesznek a bürokráciára, és ott és akkor szívnak viccescigit, amikor jólesik nekik. Egyszerűen szabadok. Lehet talán ezért lett az eddig az egyik kedvenc európai országom, ahol éltem.
Alicante, a nagyjából Székesfehérvár méretű város Valencia tartományban fekszik. Volt mór és arab uralom alatt is, átment rajta a polgárháború, van kastély, tengerpart, homokos strand, sziklás strand, nudista strand, piac, boltok, és minden, ami vonzza a turistákat. Mára összenőtt északi irányba a többi kisvárossal. Ezt nevezik Metropol de Alicante-nak.
Több külföldivel laktunk együtt egy lakásban. A mi szobánk a fő útra nézett. Alattunk terült el a környék egyetlen nagyobb, közel vízszintes placca, ahol éjszakánként egy csapat kölyök rúgta a bőrt. A legtöbbször bíró is volt síppal. Ezen túl volt, aki gördeszkával, görkorival, tolókocsival, még egy labdával vagy teniszütővel szállt be a játékba. Egészen máig nem tudtam megfejteni a szabályokat.
A fénymásoló felett laktunk a fa mögött
A szandálom,mögötte az éjszakai focipálya egy szeletével
A főbb látványosságok közé a Castillo de Santa Barbara, az Olimpiai Stadion, a helyi Kortárs Művészeti Múzeum (az sajnos kimaradt), a belváros, az óváros és az El Barrio (bárnegyed) tartozik.
A Castillo de Santa Barbara vár már az arab és a mór uralom óta áll a város legmagasabb szikláján. A máig jelentős kereskedelmi központnak számító várost és az éppen aktuális gazdáit védte. Ma már teljesen szabadon, kijelölt útvonalak nélkül lehet kódorogni a falakon belül, vagy éppen a falakon (gyerekre vigyázni!) és a vármúzeum ingyenes kiállításait megtekinteni. Felmehetünk autóval, vagy két és fél euróért a lifttel, aminek a az elődjét még az arabok vágták bele a sziklába (ha jól értelmeztem a spanyol szöveget), hogy könnyebb legyen az áru és az élelem felhordása. Lefelé egyébként ingyenes a használata, és a nagyjából a központi strandhoz visz.
Az olimpiai stadion igazából focimeccsek alatt van nyitva. Az uszodák látogathatóak, de én egyszer se voltam ott. Mindig csak a tengerben fürödtem és úsztam. Ami nagyon jó, hogy bemelegítő és edzőparkot a játékok után nyitottá tették. Egyszerű polgárok és hivatásos sportolók együtt használják a szabadtéri sportpályákat, a futópályát, az edzőtereket és a szabadidőparkot. Mi futni és erősíteni jártunk ki.
Az óvárosban és az El Barrioban leginkább az utcák és a házak adják a néznivalót (a bárnegyedben ehhez jönnek a kocsmák). Mindenkinek ajánlom, hogy bátran vesse bele magát, és sétáljon egy nagyot. Néha kicsit hangosak a spanyolok, amitől rendes turista azt hiheti, hogy éppen el akarják tenni láb alól, de az igazság az, hogy ők így beszélgetnek.
Az óváros
Szintén az óváros a kastély felé vezető útról
Esernyőtartó az El Barrioban
Strandokból a központi a strandszezon alatt elég zsúfolt, hétvégén meg pláne. Emiatt érdemesebb a városszéli, vagy a metropolis más-más strandjait is meglátogatni. A Cabo des Huertas egy szabadstrand, ahol elég sok a nudista is. Sziklás, kiépítetlen tengerparton fekszik. Jóval kevesebben látogatják, emiatt nyugodtabb és a víz is tisztább. Én nagyon szerettem. Emellett érdemes kipróbálni a Trammal (villamos-metro kombináció) és busszal elérhető, a metropolis – régióban fekvő kisebb városok, falvak strandjait. Akad köztük több nagyon kellemes.
Nekem látványosság volt még a városi piac, a Mercado Centrale. Két szinten válogathatott az ember a halakból, tengeri herkentyűkből, pékáruból, sonkákból, sajtokból, húsokból, zöldségekből, és gyümölcsökből. Hatalmas élmény volt életemben először nem előszüretelt és kamionban érlelt, hanem tényleg ízes, érett déligyümölcsöket enni.
A közlekedésről: úgy általában a piros lámpa amolyan figyelmeztetés, hogy nézz körül a kereszteződésben. A nem túl széles járdákról pedig muszáj le-le lépni (időnként a kocsik elé) hogy elengedjük a szembejövő gyalogosokat. A nyuggerkommandó ott is él és aprít. A tömegközlekedés ellenben rendekkel fejlettebb a BKV-BKK kombónál. A Tram – ból, mi a tengerparttal párhuzamos vonalakat használtuk, ahogy megfigyeltem a buszok arra merőlegesen viszik az emberket. Az utazáshoz különböző kártyákat lehetett váltani, ami meghatározott számú utazásra jogosít minket, és utántölthető. Több személy is használhat egy kártyát, csak akkor többször kell „lecsippantani” a beléptető kapuknál. Az ellenőrök a legnagyobb melegben is élére vasalt gatyában és fehér ingben tolták, és nem nagyon zrikáltak minket. Ha éppen elaludtuk a zónahatárt és emiatt még nem volt jegyünk, akkor szépen odavittek minket az automatához, bepötyögték amit kellett, én ráfizettem a kártyánkon túli megállókra a pluszt, ők lekezelték a kiköpött jegyet és tök illedelmesen utamra engedtek. (Ezt valaki ossza meg a MÁV-val és a BKK-BKV-val.).
Az ott eltöltött másfél-két hónap alatt nagyon megszerettem Spanyolországot. Természetesen nem csak Alicantét, hanem több helyet is megnéztünk, amelyekről a következőkben cikkekben számolok be.
A cikk végére pedig mindenféle fotó, amit nem sikerült benyomni az eddigi kategóriákba.
