Nagyvárad
Az ígértekhez híven jön a pálinka, háromfogásos vacsora, sör, bor, magyar nyelvlecke, lányok és Nagyvárad. Részünk volt a román vendégszeretetben (példás), többszöri többfogásos étkezésben, Moszkva tér és Nyugati aluljáró feelingben. Jöjjenek a részletek!
Kezdjük a jó tanácsokkal: ha keletre utaztok, ne felejtsétek el az órátokat átállítani. A kínos szituk elkerülése végett.
Annyira belemerültünk új barátainkkal a sörbe és a szórakozásba, hogy fél 10kor (kissé késve) indultunk el megkeresni Lygia-ék otthonát. Bár cimborinánk éppen az USA-ban felügyelte a cserkészeket, nem engedte, hogy hostelt keressünk magunknak. Az anyukája várt minket zöldséglevessel, sült csirkecombbal, salátával és Isten hozott pálinkával. Külön-külön szobát kaptunk (a lányokét) és kulcsot a házhoz. Felhívta Madridban és az Egyesült Államokban a lányait, hogy minden rendben, meg hogy beszéljenek velünk. Egy szó, mint száz, nagyon jófej volt!
Sörözés közben Nagyváradon
Kicsit érdekesen kommunikáltunk, mert mi nem beszéltünk románul, ő pedig nem sokat (pár szót) tudott magyarul és németül. A segítséget végül egy német-román szótár jelentette, amit az egyik lány szobájában találtunk.
A vacsi után levezetésképpen elnéztünk még egy sörre a környéken Henrykkel. Itt kapott egy kis nyelvleckét, hogy Erdélyben nem az angol meg a német, hanem a magyar a nyerő idegennyelv. Ez ellen küzdött lelkesen, de végül mire elértük Bukarestet belátta, hogy jobb lett volna egyből elhinnie.
Másnap délelőtt Nagyvárad első látványosságaként megismerkedtünk Alinával, Lygia unokatestvérével. Az ifjú (és igencsak szép) hölgynek kb. a második kérdése volt az, hogy van-e barátnőnk. Henryk gyorsan lecsapott, és közölte rám mutatva: csak neki! Majd azzal a lendülettel csapot-papot elfeledve belemerült a társalgásba (udvarlásba). Ez idő alatt én összehaverkodtam a bolt (Alináék családi vállalkozása) egyik vendégével, aki rettentően megörült, hogy magyar vagyok, és beszélgethet egy kicsit magyarul velem. Egyébként egy nyugdíjas román úrról beszélünk.
Lygia anyukája, Henryk, Alina, meg a jóarc román nyugdíjas
Alinánk sajnos dolgoznia kellett a testvére üzletében, így nem lehetett a kalauzunk. Ellenben megígértette velünk, hogy visszatérünk még Váradra.
A városnézés és lófrálás közben megnéztünk egy helyi kis ortodox templomot, egy sétáló utcát (talán fő utcát), és vettem (magyarul) két gombelemet a fényképezőgépembe. Baromi jót röhögtünk a lámpamentes közúti forgalmon mindez alatt. A csatornánál kb. úgy nézett ki, mintha Pesten Hősök tere – Andrássy útkereszteződésben elszállnának a lámpák, és rendőrök csesznének rá ezt figyelmen kívül hagynák.
Sétálóutca Nagyváradon három változatban. Nagyon megtetszett a ház a sárga tetővel
A panelok közt megbúvó templom
A csatorna (pecásokkal) és a kereszteződés környéke, ahol vagy negyed órát vártuk a csattanást, de csak a gumik csikorogtak
Galambokkal játszó kisgyermek - valahol a centrumban
Balra. A MOL-on tankolni tilos!
Jobbrar: A valaha látott legfigyelemfelkeltőbb bolt...
A centrumban lófrálva
A délután indulásunk Kolozsvárra kicsit csúszni látszott. Lygia anyukája semmiképpen sem akart minket elengedni ebéd, és némi házi készítésű túrós batyu nélkül. Úgyhogy a marhapörköltet nokedlival a hasunkba, a túrós batyut meg a táskánkba raktuk, és felkerekedtünk.
Ebéd előtt
Blokkház - Ezek mindenhol ugyan úgy néznek ki a világon
Villamossal kimentünk a város szélére, ahol is a munkanélküliek közül egy bácsi (látva a táskáinkat) egyből lecsapott ránk, hogy segít mindenben. Se magyarul, se angolul, se németül nem beszélt, de minden áron le akart húzni minket. A Moszkva téren és a Nyugati parkolóban meg aluljáróban szerzett gyakorlatommal nagy nehezen megszabadultunk tőle, majd egy kedves öreg hölgy útbaigazítását követve megindultunk a körgyűrűre táblát és hüvelykujjat lengetni.
A villamos. Ez a rózsaszín valami fétis lehet errefelé...
Nem tudom, ki mondta nekem, hogy Romániában 10 perc alatt lehet stopot kapni, de ha rájövök ki volt, tuti megverem. Két és fél óra próbálkozás után egy pocakos pasas vett fel miket kissé idős és leharcolt mikrobuszával. A táskáinkat bedobta a nem kevés szerszámrakomány tetejére a gépbe, mi beültünk mellé, majd meglódultunk Kolozsvárnak.
