2012.11.10.
16:51

Írta: AlexMartin

Bemutatkozó

Helló

Martin vagyok, fotóriporter, főleg iparterületeken és út közben dolgozom. Itt és most hátizsákos utazásaim és stoppolásaim lenyomatát láthatják a kedves olvasók.  A blog célja az olvasó és a magam szórakoztatása, valamint a világhírnév megalapozása. Akinek ez utóbbiban segíteni támad kedve, ne habozzon jelentkezni!
A felszerelésemről és a képekről: az első utazás alatt (mielőtt használhattam volna) a digitális kamerám öt-hat év és megannyi fotó után megadta magát. Azóta egy régi CE-3-as Chinon-t használok, amit még a nyolcadikos ballagásomra kaptam édesapámtól. A filmeket az utak után hívatom elő és scannalem be, amikor a szabadidőm engedi. Ezután a képeket nagyjából retusálom. Előre szólok, bár igyekszem minden porszemet eltüntetni, kijavítani az itt-ott vásárolt filmek helytelen tárolásából eredő színhibákat és a néha előtűnő fixírfoltokat, azért még lehetnek maradékok véletlenül, vagy direkt.
A képekre és irományokra természetesen a szerzői jogi és egyéb marhaságok vonatkoznak. Ezért kérem, ha valaki a felhasználási feltételekben szabottakon túl használni szeretné őket, akkor keressen meg, nem szőrös a szívem.

önarckép_kicsi.jpg

Üdv!
Martin

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alexmartinphotography.blog.hu/api/trackback/id/tr1004900656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

charcarias 2012.11.11. 20:21:24

mennyi volt vegul drezda kobenhavn?
majusra en is tervezek egy ujvaros-daniat. amsterdam-kiskunhalas itt 24 hrs!
hajra AlexMartin! ;)

AlexMartin 2012.11.13. 19:23:45

Nekünk 36 órába telt a Tegelen elszúrt idő miatt, egyébként gyorsabb lett volna. Visszafele (spoiler következik) megvoltunk kb 20-24 óra alatt. Egy cimborám ugyancsak 24-36 óra alatt járta meg a Dánia - Vasvárost mindig, szerintem érdemes annyit rászámolni vagy Berlinben megállni egy estére.
süti beállítások módosítása