Odessa, a Fekete – tenger gyöngyszeme. Szépségek, érdekességek, és ugyanakkor némi kettősség is jellemzi. Emellett minden oroszul működik, hogy semmi ne legyen egyszerű az angolul és/vagy németül beszélő turistáknak. Jobb, ha az ember óvatos a taxisokkal, és nem próbál meg vitatkozni az ukrán/orosz nőkkel.
Első körben egy kis képes összefoglaló a kötelező látnivalókról.
A nagyjából tizennyolc órás buszút után kisebb bukkanókkal Valery megtalált és összeszedett minket. A lepakolás és két a bélbajaimra felajánlott vodka visszautasítása után gyorsan megterveztük a hetet.
Első körben átváltottuk a dollárunkat hrivnyára. Ezúton is köszönet Charcariasnak a tippért, mivel kb. kétszer annyi pénzt kaptunk a dollárért, mintha eurónk lett volna. Fontos információ: Ukrajnába dollárt vigyen mindenki, mert jobban váltják, mint az eurót!
A pénzünkkel a kezünkben megpróbáltunk bevásárolni, mert ugye mégis csak pofátlan lett volna egy héten át a szállásadóink kajáját enni. Rövid szócsata után megengedték, hogy vegyünk két liter tejet meg a szállásért cserébe készített gulyáslevesbe bort és krumplit. (Sose próbálj meg ukrán vagy orosz nőkkel vitatkozni.) Egyébként a lelkünkre kötötték, hogy nagy erőkkel kell kirámolnunk a hűtőt.
Valeryék a város közepén laknak a Patyomkin lépcsőtől nem messze. A nappalijukba kb. beférne a vasvárosi 60 m2-es téglalakásunk. A lakás méretei összecsengtek egy kicsit a város mentalitásával. Odessán minden nagy. A kocsi státusszimbólum, minél nagyobb, annál jobb. A lakások nagyok, a belmagasság 3 méter alatt alacsony. A pénz a hrivnya vagy az US Dollar. Minden más csak játszani jó. A farmer és a póló a csövesek öltözéke, a fogpótlás szigorúan aranyból, ahogy a karórák is. Olyan az egész, mint egy hatalmas divatbemutató. Vagy megmutatod, hogy vagy valaki, vagy észre sem vesznek. Ugyanakkor mindez nem egy torz, hanem amolyan természetes módon zajlik.
Mert a méret igenis számít
Még a Fornetti is oroszul/ukránul megy
Az ott töltött egy hét alatt láttuk az operaházat (szmoking híján kívülről), a Patyomkin lépcsőt (mivel ott laktunk nem messze), a Hotel Odessát. A tenger melletti parkban sétálva megnéztük a háború hőseinek emlékművét az iskolások őrségváltásával. A park maga szép, bár némi gazolás és rendbetétel ráférne, amit egy milliárdos vállalkozónak kellett volna megtennie valami ügyletért cserébe, csak elfelejtette. (Ismerős sztori?) Egyébként itt találtunk egy helyi „Lada találkozót” is. Én a rendszerváltás óta nem láttam ennyi Ladát egy rakáson, mint most Odessán. Kicsi, nagy, még nagyobb, új, régi, Niva, minden. Az orosz csoda még mindig hódít. Esténként elmentünk sétálni, sört keríteni, pizzát enni (ha éppen nem gulyást főztem a ház úrnőjének) utcazenészeket hallgatni, pezsegni, valamint a felderíteni a háromfalú ház titkát.
A Hotel Odessa mellett a kikötőbe érve megnéztük a hajósokat hazaváró anyáknak és gyermekeknek állított szobrot. Mert ugye az sem kis küzdelem, amikor egy nő egyedül marad a gyerekekkel, és a ház ura messze van.
Az Operaház
Instant Lada találkozó
A háromfalú ház
Éjszakai utcarészlet
Életkép a Patyomkin lépcsőről
A Világháború áldozatainak emlékére
A kikötőben
Ismerős látkép, csak most a tengernél
A legerősebb anyákért
Folytatás következik...
