Irány Vadkelet!
Kétezertíz nyarán megindultunk, hogy végrehajtsuk őrült tervünket. Autóstoppal a Vadkeleten. Kisebb csúszásokkal és gubancokkal, de végül útra keltünk. Első körben megmutattam Henryknek Dunaújvárost és Budapestet, majd nyakunkba vettük a Kelet-Európát.
Meleg július végi éjszakén érkezett Henryk. kapott egy kellemes fuvart Drezdából pár sráccal, akik Ozorára tartottak kereskedni. Beült az áru közé, rágta a körmét, és imádkozott, hogy ne kegyen kutyás ellenőrzés sehol útközben. Hál’ Istennek azért nem volt annyira tétlen, és beszerzett némi szendvicsalapanyagot nekünk is. Az elosztó fiúk egyébként tök jó arcok voltak. Sültkrumpliolajjal hajtották a verdát és beszéltek kb. hat tök extra idegennyelvet (magyar, arab, orosz, spanyol és még kettő, amire nem emlékszem). Mellesleg a „szendvicsük” (HIMYM) is jó volt.
Henryknek érkezése másnapján megmutattam Dunaújvárost. Egész pontosan a kocsmákat, az élményfürdőt (bár köpni nem lehetett a tömegben) és a szocializmus lábnyomait. Látta a Vasmű utat, a Dózsa Mozit, a Duna – partot, az Aratók szobrot, a Martinászt is, néhány jó csajt, a konverterből felszabaduló füstöt, és mindent, amit érdemes. Búcsúzóul elvittem egy kis Apostolos borozásra, ahol megitatta a két kancsó bort, és felvidították a lányok. Egy dekoratív barna hölgyemény mindösszesen annyit beszélt németül, hogy „Ich hasse die deutsche Sprache!” Persze ezzel Henryknek is eldicsekedetett, hogy megalapozza a tartós röhögést az este hátralevő részére. Élveztük a jó bort, a csocsót a lányokkal, majd reggel a másnapot.
A korai kelés után bekerült a táskákba minden szükséges és szükségtelen felszerelés, anyácskám adott nekünk egy utolsó ebédet, aztán meglódultunk Pestre.
A szocializmus egy lábnyoma, Somogyi József Aratók szobra
Egy kis eső, hogy Henryknek ne legyen honvágya
Az indulás pillanata és néhány Henryk számára nélkülözhetetlen kellék...
Dorina szedett fel minket Népligetben. Gyorsan ittunk is egy sört az apukájával, megvitattuk a magyar focit csínját-bínját-kínját, lepakoltunk, majd nyakunkba vettük a várost. A Hősök tere után felmásztunk a várba, közben megmutattuk Európa első metróvonalát, a Lánchidat, és a Libegőt. Fent a kastély és a Hadtörténeti Múzeum között toltunk egy „szendvicset”, aztán busszal megindultunk a Deák térre. Gondoltuk nyomunk ott pár sört, de arra a tömegre nem számítottunk, ami fogadott minket. Így némi keresgetés után bevettük magunkat a Kazinczy utcába az egyik kedvenc kis pincekocsmámba. Még Csabi barátom mutatta régen egy hideg téli estén. A nevét nem tudom, csak azt, hogy egy volt olimpiai bajnok kajakos üzemelteti. Jó a melegszendvics, olcsó a sör és akkor még lehetett bagózni (Henryk nagy örömére). Lenyomtunk néhány kört, röhögtünk, aztán az utolsó metróval irány haza. Útitársam kidőlt egyből, mi meg elvonultunk még Dorinával és az üveg ouzoval nosztalgiázni, dumálni, jól érezni magunkat és egymást.
Fent és jobbra: A Hősök terén (azt hiszem az első fotó korábban készült)
Balra: Kilátás a várból a Lánchídra
Záróra - Útban a Deák tér felé
Balra: Élő Facebook-TMobile kampány (Henryknek nagyon bejött)
Jobbra: MKKP - kampány. Már van legalább egy német szimpatizánsuk
Esti lazulás a Kazinczyban
Másnap reggel a KV-mellé jött a rosszhír. Az időjárás némi rostokolásra (ez a szó egyszerűen belénk égett a koppenhágai kanyar óta) kényszerített minket. Az igazán kemény felhőszakadás után szandálban („mert ami felül befolyik, az alul kifolyik”) és esőkabátban indultunk el az M3-as felé. Henryk kérésére a villamost részesítettük előnyben az utazáskor, amiből később pótló busz és egy kétórás kirándulás lett az Ecseriről a Mexikói útig. Onnan sétáltunk egyet az autópálya felvezető mellett egy benzinkúthoz, majd elkezdtük lengetni a táblát. Irány: Nagyvárad!
Később módosítottuk a feliratot M3-Shellkútra, aztán unalomból Odesszára. Végül kétórányi eredménytelenség után egyszerre két stopot is kaptunk. Egy fiatalember felajánlotta, hogy kivisz minket a következő pihenőig, egy német pár pedig, hogy a kedvünkért akár kerül egyet Nagyváradra. Srácok, így ismertük meg Bomba-t és Aline-t.
Újdonsült barátainknak nem volt konkrét útitervük. Isztambulba tartottak, és csak annyit kértek, hogy navigáljam el őket a Tisza-tóra, meg onnan majd a határra. Sajnos a fürdés meghiúsult, mert pont utolértük az esőt, ami már reggel is áztatott bennünket. Azért Bomba nyomott egy sültkolbászt, vett egy sört a vezetéshez, néztük kicsit a falunapokat a mulatószenére táncoló nyuggerkommandóval, majd újfent jól leelőztük a zivatart. Este hat és nyolc között értünk le Váradra, ittunk egy-két sört gyorsan, telefonszámokat cseréltünk, hogy majd Bulgáriában is tudjunk együtt sörözni, és nekiindultunk megtalálni a szálláshelyünket, amikor is megint elkapott minket (ugyan az) az eső.
Folyt. köv. - Túbikántinnyú velkámpálinkával, háromfogásos vacsival, sörrel, lányokkal.
