A volt barátnőmnek köszönhetően jutottam el Barcelonába. A város gyönyörű, de húsvétkor annyira megtelik Európa második legnagyobb katolikus fellegvára, hogy az már-már elviselhetetlen. Ennek okán van, amit láttunk, és van, ami kimaradt. Mindezek ellenére a katalán főváros is megér egy misét!
Nagypénteken érkeztem Barcelonába. A repülőút kellemesen telt. Életem első fapados élményét feldobták az utazótársaim. Gyorsan bevezettek a Ryanair teszkójárat rejtelmeibe. Megfejtettük a biztonsági piktogramok jelentéseit („Superman, légy szíves ne gyújtsd fel a lézerszemeddel a szárnyat!...stb.”), majd a kísérők tánca után megkezdődött a folyamatos kínálás, ami egy hangos katalán csoportnak hála kabarévá alakult.
Landolás után elbúcsúztunk újdonsült útitársaimmal egymástól, előhalásztam a táskámból a (ex)kedvesem túlélőrózsáját, majd megkezdődtek a kalandok.
Első este kisebb találkozó volt a spanyol erasmuszos cimborákkal. Emellett irgalmatlan tömeg és ünnepi szertartások sora. Minden templomban és környékén kivonulás, bevonulás, körmenet.
Annyira tele volt a város, hogy már nem kaptunk szállást a központban. Emiatt viszonylag sokat utaztunk. A metrórendszer jól szervezett, a hálózat kiterjedt. Jegynek az ajánlom, ami 10 utazásra jogosítja fel a tulajdonosokat. (Két fő esetén 5-5 utazás. Emellé megjegyezném, hogy a turistákkal teli városban az ünnep alatt nem, azaz nem találkoztam ellenőrrel. Egyszerűen békén hagyták az utazóközönséget. ) Amivel vigyázni kell, azok a zsebesek. Szóval övtáskát előre, oldaltáskát befordítani, és figyelni!
A Park Güell – lel a Sagrada Familia – val kezdtünk másnap. A parkban igazából zavaróan nagy volt a tömeg, úgyhogy mehetek vissza egyszer rendesen kiélvezni. A bejáratánál a múzeum egész hangulatos. Mint szakmabeli, egy csomó ötletem lett volna hírtelen a tárlat feldobására. Ugyan akkor a maga egyszerű módján elég pofás a kiállítás. Gyorsan megnézhető és közérthető minimális angoltudással is. Ennek örömére én kétszer is körbejártam, nehogy kihagyjak valamit.
A múzeu után Dominika akart vennivalami kis turistás ékszert a marokküiaktól. Én mg gondoltam lefényképezem közben. MÁr éppen beállítottam a gépet, amikor egy füttyszóra az árusok felkapták a lepedőket és villámgyorsan elsprinteltek.Ugyanebben a pillanatban megjelentek a robogós rendőrök. Majd egy másodpercnyi csend után folytatódott az élet, mintha semmi sem történt volna. A rendőrök eltakarították a potyadékot, turisták pedig folytatták a bámészkodást.
A kissé telített Park Güell
Még mindig a Parkban turisták között
A csúcson
Graffitivel fűszerezett kilátás
VIZET!!!
Reggeli "go cart" verseny az utakon
A Templom belülről kimaradt a tömeg és az irgalmatlan sor miatt. Körbejártuk, megcsodáltuk, majd beültünk a tér sarkán a Picasso étterembe egy paellára. Az étterem jó, a kiszolgálás példás, az árfekvése is kedvező, csak a kaja annyira nem volt nagy szám. Iva azzal bíztatott, hogy majd Alicantén eszünk rendes paellát. Én valami különlegesebbre számítottam. Nem volt rossz, inkább amolyan semmilyen. Később olvastam, hogy sem a Sagrada Familia környékén, se a La Ramblán éppeszű turista nem eszik. Na én mind a két helyen toltam valamit. A La Ramblán egyik este kaptam egy zöltségfasírtos dönerszerű valamit az egyik szendvicsesnél. Na az igen penge egy cucc volt! Kettőből egy! Nem lehet mindig szerencsém. Az igazi gasztronómiai élményt azonban a napi gyümölcsadag jelentette. Ízletes (értsd, tényleg van íze, mert éretten szüretelték), hatalmas déligyümölcsöket ettem kilószámra, amennyit csak bírtam.
A Sagrada Familia
Paella a Templom árnyékában
A napi séta után este az óvárosba mentünk italozgatni, beszélgetni, majd valami hirtelen ötlettől vezérelve kinyomultunk az Olimpiaparkhoz, persze gyalog. Ez a 12 fokban nem volt olyan vicces. Az meg pláne nem, hogy a dresscode és a belépők meg minden egyebek miatt ott is csak egy – két sört (a lányok koktélt) ittunk. Így lassacskán, az idő előrehaladtával meglódultunk haza, hogy már korán ágyba kerüljünk.
Reggel jött a gyors kicsekkolás, majd irány a pályaudvar. Ott felszedtük Borját, miután bevágta Marinát egy taxiba (mivel a reptéri vonatot lekésték), a táskákat lepakoltuk egy megörzőszekrényben, persze csak a gondos bombadetektoros vizsgálat után (ezúton is „üdvözöljük” a madridi merénylőket), és meglódultunk újból várost nézni.
Lementünk a tengerpartra, megcsodáltuk Magellán hajójának mását, és újra elsétáltunk az Olimpia parkig. Napsütésben, egészen más volt a hangulat. Visszafelé bevetettük magunkat az óvárosba, ittunk egy kávét és WC-t kerestünk Ivának. Ő még nem tanulta meg Poó Apó bölcsességét, miszerint akkor megyünk budira, amikor lehet, nem akkor, amikor kell(ene), vagy amikor már görcsöl mindenünk.
Utcakép a belvárosból
Valami ház, ami biztos híres. Nekem igazából a szemgolyószerű cuccok tetszenek rajta
Hol a balettcipő?
Obeliszk, díszes lámpa. Útban a tengerpartra
A kikötőben
A zátonynál
Strand fashion
A strand Barcelonában
Lassan megindultunk a pályaudvarra, összeszedtük újra Borját, aki időközben lelépett valami cimborájához, majd meglódultunk a repülőtérre. Ott könnyes búcsút vettünk egymástól. Ő ment az egyes, mi meg a kettes terminálra, hogy megkezdődjön az esti kálváriánk.
Az El Praton ugyanis kisebb dugó alakult ki. Ennek örömére két óra késéssel indult a gépünk. Ami nem is lett volna baj, ha van valami utastájékoztatás féle. De az ugye nem volt. Csak reptéri kajálás, hogy Iva megnyugodjon végre és ne kapjon sikítófrászt, meg taxizás közben eljárt biztonsági tánc (szerencsétlen utaskísérők).
Végül kis szerencsével elkaptuk az utolsó reptéri buszt, hogy egy kisebb séta után megérkezzünk az albiba. Ezek után jött a forró zuhany és az alvás, hogy másnap reggeltől friss erővel fedezhessem fel Alicantét!
Már előkészítés alatt! Reptéri ki és belátás a beszállás előtti percekben
On-line képgaléria Tumbl-on: http://photosvonalexmartin.tumblr.com/
