"Álomösvényen"

A Krakowia Express

Ígéretünkhöz híven jelentkezünk utolsó, és talán legkalandosabb napjainkkal. Csőstül kaptuk Krakkóig: kész átverés, csövezés, határátkelés kipakolással, és minden, ami szem-szájnak kicsit sem ingere.

A L’vov-i gyors és nem túl bőséges reggeli (mert el kellett kezdenünk spórolni) után nyakunkba vettük útitáskáinkat és megindultunk kifelé a városból. Egy jó darab után gondoltuk, ha leintünk egy buszt, hátha odébb visz minket 5 hrivnyáért. Nem jött be. Lábbusszal mentünk tovább.
Kis pihenőnk alatt, amikor a Krakkó táblát csináltam, egy kedves öregúr kézzel-lábbal ukránul elmagyarázta, hogy Sebenyi felé menjünk, mert ott megy át a legnagyobb tranzitforgalom Lengyelország felé.  Még a város nevét is leírta nekünk a porba egy bottal, cirill betűkkel, hogy elé ne tévesszük.  Sajnos nem hallgatunk rá és ez lett a vesztünk. Tanulság, hallgass a helyiekre. Kolozsvár után L’vov-ban is megszívattuk magunkat, lassan ideje lesz megtanulni a leckét.

Amerre menni kellett volna

Ennek ellenére egy dömper, tizenhat hrivnya és két dollár segítségével elverekedtük magunkat a határig. Ott egy jóarc srác, remélvén, hogy nem csempészünk drogot, felvett minket, és megkezdtük életünk leghosszabb határátkelését. Öt óra alatt unatkoztunk, aludtunk, fotóztunk, majd kitöröltük a képeket a határőrök parancsára, megtanultuk hol vannak a kamerák vakfoltjai (ahol nem látják, hogy bagóznak és KV-znak műszak helyett a katonák), kipakoltuk a hátizsákjainkat, meg újra bepakoltuk őket (van-e csempészvodka, cigi… stb. hangzott a kérdés) majd végül nagy nehezen átjutottunk Lengyelországba.

Az unalom határán

Oldtimer show

Elbúcsúztunk kedves sofőrünktől, és elkezdtük lógatni az ujjunkat, meg várni a már lebeszélt fix stopunkat. Még az átkelés alatt leszerveztünk egy német autót, akik bevállalták, amint átjutottak, elvisznek minket Krakkóig. Ennek örömén lelkesen integettünk nekik a határ túloldalán. Majd utánuk is integettünk. Mert kedvesen meggondolták magukat és otthagytak minket. Ahogy az elkövetkezendő négy és fél órában mindenki.

Unaloműzés

A határátkeléssel összeszedett csúszás, és a sikertelenség pedig azt eredményezte, hogy 150 km-re Krakkótól végleg megrekedtünk az éjszaka. Sajnos a benzinkutas lányoknak ott már nem voltunk túl szimpatikusak, így a Nemtudommianeve város körgyűrűjén egy elhagyatott félig kész ház terasza alá vettük be magunkat. Nem volt éppen öt csillagos hotel, de kicsire nem adunk, aludni kell, a hideg ellen pedig jól jött a bolgár rakya, a folyékony télikabát, szíverősítő és altató.
Nem tudom mikor és hogyan aludtam el a meztelen csiga invázió közepette, de azt tudom, hogy meleg ággyal, dönerkebabbal és forró zuhannyal álmodtam.

Az utolsó kúton

Reggeli fogmosás

A "Hotel"

Negyed hét táján a világosra, nagyon kicsi napsütésre meg az autók zúgására ébredtem. Némi lökdösés után Henryk is magához tért, hogy az ásványvizes fogmosás és a közösen elfogyasztott fél zacskó maradék keksz után nekiálljunk az újbóli kísérletnek. Két órát próbálkoztunk, majd feladtuk és meglódultunk a vasútállomásra. Négy kilométer gyaloglás, egy bankautomata megcsapolása után a jegyünkkel a zsebünkben vígan reggeliztünk egy amerikai stílusú étteremben. Jól esett, hogy végre meleg kaját eszünk három nap után, és nem kekszet.

Végül is, közel terv szerint, csak egy késéssel megérkeztünk.

A forró zuhany, a meleg leves és természetesen a WC után új emberként indultunk Krakkó látványosságait megtekinteni. Sajnos ez időhiány miatt a városnézés nem sikerült teljesre. A késői érkezés miatt a Schindler Művek és az Auschwitzi kirándulás kimaradt, de a történelmi városrészt legalább végignéztük. Felmásztunk a várba, megcsodáltuk a kilátást, láttunk egy egész szép képeslap-kiállítást, esküvői menetet és a főteret. Végigjártuk a bazárokat, piacokat és vettünk nászajándékot a házasodó unokatestvéremnek, valamint begyűjtöttük a szükséges képeslapmennyiséget.

Népi mulatság a főtéren

Esküvői menet

A templomtornyok

Ha jól tudom a piac épülete

Zongora

Chopin koncertsorozat reklámja a főpályaudvar mellett (belül szólt a muzsika)

Elkapott minket az eső

 
Közgazdaságtani alapok. Azt áruljuk, amire szükség van

Utcarészlet

Kilátás a várból

Kilátás a hostel ablakából

Utcazenész

Galambok

Tyúkok

Macska

Angyalkák

Azért volt még vicces történés az este folyamán. Tudni kell a lengyelekről, hogy veszedelmesen sokat képesek inni. Emiatt néha érdekes arcokkal lehet találkozni az utcán, és nem csak este. Rajtunk egy néni követelte a bankkártyáját, amit soha nem is adott oda nekünk (és mi sem vettük el tőle), valamint két srác Che Guevarát flesselt a sapkámtól. Akkori kedvesem megnyugtatott minket, hogy ez errefelé megszokott, ne aggódjunk.
A szállásra visszaérve a teraszon csendes kis búcsúestet rendeztünk a jól sikerült túránk örömére. Ittunk egy kis sört, rakyát, és rágyújtottunk a Krasi édesapjától kapott kubai szivarra. Kis társaságunk kellemesen belenosztalgiázott az éjszakába, hogy aztán reggel kicsit csipásan induljunk hazafelé.
Nekem Ivával egyszerű volt a történet vége. Szépen felszálltunk a buszunkra, átkeltünk a Kárpátokon, leszálltunk Budapesten, majd lecsorogtunk Dunaújvárosig.

Persze Henryknek ez sem ment simán, mivel Wraclawban rossz vágányt mutattak neki, és így még egy éjszakával kinyújtotta a lengyelországi tartózkodását. Mindenestre a fényképeket elnézve, nem érezte rosszul magát.


Utolsó hipszterkedés